2014. március 7., péntek

Hello Afrika!

Még szinte számomra is felfoghatatlan, hogy ezeket a sorokat éppen Marokkóból írom nektek. ( Na jó, ott kezdtem el...:D) Nem gondoltam volna, hogy a közeljövőben eljutok ide, de mégis így történt, és egy teljesen új világ tárult ki előttem, amit szeretnék nektek is bemutatni.


Miután közel 4 órás repülőút után landolt a gépünk úgy éreztem magam, mint ahogy Aliz érezhette magát csodaországban. Teljesen új kulturális közeg, más normák, más szokások, másik nyelv...Persze nem most utaztam először külföldre, de Marrakesh szinte semmiben sem hasonlítható Európához.

Az első és legfontosabb szabály, amit közöltek velem, hogy a csapvízből semmiképpen ne igyak. Nyilván semmilyen betegséget nem szerettem volna szuvenírként haza hozni, így nem ittam belőle, de azért rettegve mostam fogat... Néha előbújik belőlem a hipochonder nincs mit tenni.:D Ettől független a bőrömön azért éreztem, hogy nem igazán tetszik neki az ottani víz, bár gondolom a hirtelen hatalmas dózisú napsugárzás sem segített. Azért az esős és folyton ködös London után azért igyekeztem kihasználni az időjárás nyújtotta lehetőségeket. (Ki ne élvezné, hogy október végén bikiniben napozhat??:D).

A táj elbűvölő és hihetetlen változatos. Először még pálmafák között kocsikázol, aztán egyszer csak egy kősivatag kellős közepén találod magad. Bámulatos. Sajnos nem tudtam mindenről rendesen képet készíteni, mivel én elsősorban dolgozni voltam ott, de azért igyekeztem mindent dokumentálni.

10 napos ott tartózkodásunk alatt rengeteg mindenre jutott idő, nem is tudom mivel kezdhetném. Az egyik legemlékezetesebb dolog talán a tevegelés volt. Tudni kell rólam, hogy a lovaglásért sem rajongok túlzottan, tehát képzelhetitek...:D Egy teveháton baktató túra 30 percig tart, ami elég csekély időtartamnak hangzik, de nekem akkor ez életem leghosszabb 30 percének hatott, nem viccelek... Minimum háromszor éreztem azt, hogy most meghalok, és kétszer a világvége hangulat is elfogott. Igen, tényleg ennyire rettegtem... Kezdeném azzal, hogy a karavánunk vezetője körülbelül minden ötödik percben elengedte a tevéinket, hogy fényképet készítsen rólunk. Alapjában véve ez egy aranyos gesztus, de a tevék egyfolytában mocorogtak és tényleg csak arra vártam, hogy mikor ügetünk el szabadon... A másik aggodalmam pedig az volt, hogy a mögöttem lévő teve egyfolytában a térdemet szaglászta és nyalogatta, ami elég gusztustalan, és már csak azt vártam, hogy mikor harap belém. De túléltem...:D

A város főteréhez már jóval kedvesebb emlékeim fűződnek, hiszen ott szinte mindent megtalálhatunk, ami szem szájnak ingere, és még annál is többet. Kicsit olyan volt, mintha egy bollywoodi filmbe csöppentem volna (tisztában vagyok vele, hogy Indiában forgatják őket). Voltak kígyóbűvölők - akiktől a frász is kirázott - kis teknősök halomszámra, valamint majmok is. A kígyókért sosem rajongtam igazán, de a teknősöket és a majmokat szívből sajnáltam, mert valószínűleg nem éppen a legjobb körülmények között tartották őket. Konkrétan a teknősöket (igyekszem többször nem leírni a szót...) egy kis dobozból árulták, ahol egymás hegyén hátán szorongtak szerencsétlenek. De, hogy jó dolgot is mondjak a helyről, nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez Marrakesh Kánaánja, ha vásárlásról van szó. Rengeteg árusnak van gyönyörű portékája, csak győzzük pénzzel... bár jó piachoz híven alkudni lehet, és kell is. 

Egy másik számomra hatalmas élmény a Majorelle kert volt, amiről már készült bejegyzés ( IDE kattintva elolvashatod).

Ha valaki ide utazik, a csodás tájon kívül egy másik szembeötlő dolog a társadalom. Komolyan hihetetlen, hogy mekkora szakadék van a gazdag és a szegény réteg között. Én az ott eltöltött idő alatt mindkét oldalt láttam, és döbbenetes a különbség.
A gazdagabbak luxusparadicsomokban laknak (pl. mi is egy golfövezetben laktunk, mert a host családom nagyszüleinek van ott egy háza), míg a kevésbé szerencsések olyan lakásokban élnek, amik éppen hogy nem roskadnak össze, és csak a szent lélek tartja őket. A vásárt járva rengeteg volt a kéregető, akiknek a fele még gyerek volt, kb. 9-12 éves. Sajnáltam őket, de nyilván mindenkin  nem lehet segíteni. Ezen kívül az út melletti sivárabb helyeken szintén sok összeverődött bandát lehetett látni, akik például fociztak egy ütött kopott labdával, cipő nélkül, mert lehet, hogy még arra sem tellett. Persze lehet csak én sarkítom ki a dolgokat, mert nyilván nem beszélgettem velük, de mivel a talaj nem sima, hanem apró kövekkel tarkított a legtöbb helyen, ezért gondolom nem jómódjukban futkároztak mezítláb. Számomra ez sokkoló volt, mert mindezt élőben végignézni nem ugyan az, mint leülni a National Geographic elé. Itt jön rá az ember, hogy meg kell becsülnie azt, hogy iható víz folyik otthon a csapból, van pénze az alapvető élelemre, ruhákra, autóra...

Az autó szóról pedig eszembe jutott még a közlekedés. Ha valaki eddig azt hitte, hogy a közlekedés Olaszországban kaotikus, az még nem járt itt... Az autókat úgy beparkolják, hogy nem lehet kiállni, ezért 20 percen keresztül kell logisztikázni,hogy ki merre menjen, az autód mellett időnként elhalad egy-egy bicikli, amin mondjuk két ember mellett két bárányt(?!) is cipelnek (megtörtént eset!!!), és ha nem figyelsz, tuti hogy vagy egy retró robogó, vagy egy lovaskocsi üt el. Sok mindent láttam már életemben, de amit ott közlekedés címszó alatt művelnek az emberek, az fokozhatatlan. Csak kiemelném az előző mondatban említett két bárányt, mert tényleg az volt a csúcs...:D

Kulináris témában sok mindent sajnos nem tudok megosztani. Mint kiderült a mentolos tea nagyon jellegzetes Marokkóban, így meg is kóstoltam, hátha annyiban különbözik az otthon kaphatótól, de annyira nem varázsolt el. Egyrészt, mert nekem mindig olyan, mintha mentolos vizet kortyolgatnék, másrészt pedig ki a franc akar több mint 30 fokban forró teát kortyolgatni?? A szervírozás viszont fantasztikus, a legtöbb helyen kb. egyméteres magasságból csorgatják a csészédbe.
Ezen kívül jellegzetesek még a mandulás sütik, amiből rengeteg fajta van, de ezen kívül másra sajnos nem emlékszem.

Na de nem is fecsegek tovább, a legfontosabb dolgokat már leírtam, beszéljenek helyettem a képek:








azért ez félelmetes...:D kicsit PLL beütése van 

hogyan NE parkoljunk!





a háttérben az Atlasz hegység havas csúcsai láthatóak :) - mert a szikrázó napsütés és a havas hegycsúcsok megférnek egymás mellett











játszótér... kicsit sivár, de a kődínók azért bejöttek:D









van ahol a graffiti a divat, itt a kaktuszba vésés

háttérben a stop tábla 








véééégre... pecsét az útlevelemben :D


Valaki esetleg már járt itt? Mik a tapasztalatok?
Legyen csodaszép napotok! :)

2 megjegyzés: