2014. január 22., szerda

Food market & London Tombs

Londonban bőven van kínálat piacokból, teljesen mindegy, hogy mit keresünk, itt biztosan megtaláljuk. Rengeteg helyre szeretnék még ellátogatni, de a mai bejegyzésben a Borough market lesz a főszereplő.
A lányokkal egyik hétvégén úgy döntöttünk, hogy a camdeni piac után egy élelmiszer piacra is ellátogatunk, egyszer mindent ki kell próbálni alapon. Elég hangulatos kis hely ez a Temze partján, mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom, aki szeret különböző ízekkel kísérletezni.  



Ha valaki ide szeretne ellátogatni, akkor elárulom, hogy azért túl sok időt nem kell rászánni. Na nem azért mert annyira picike, hanem mert igazából itt csak enni és inni lehet, azt viszont rengeteget. Ezen kívül válogathatunk még a rengeteg fűszer között is, valamint amerre csak nézünk sajtok és különböző csokikülönlegességek, mézek és lekvárok csábítanak. Kész gasztronómiai paradicsom, viszont ettől függetlenül szerintem 1-2 óránál többet nem nagyon lehet itt elszöszmötölni, míg például Camdenre szerintem egy egész nap is kevés, mert igazi kis kincsekre lehet lelni.











ha valaki esetleg tudja mi az a csoki bor, az felvilágosíthatna,  mert nekem fogalmam sincs:D


Mi miután végeztünk itt a kínálatot , a barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy  elmegyünk egy sétára, ha már egyszer úgyis a város központjában járunk. Ekkor szaladtunk bele egy véres ruhákat viselő úrba, aki azt javasolta nekünk, hogy látogassunk el a Londom Thombs nevű kiállításra. Mi pedig semmi rossznak elrontója nem vagyunk, ezért rábólintottunk. 



A kiállításról annyit kell tudni, hogy London történetének sötétebb korszakait mutatja be, kissé hátborzongató formában. Sokan a London Dungeon testvéreként emlegetik, és nem véletlen. (Bár itt hozzátenném, hogy ott még nem jártam, de ami késik nem múlik...). A program két részből áll, az első részben különböző kosztümbe öltözött emberek mesélnek Londonról, miközben a félhomályban kísérteties hanghatások közepette sétálunk, a másodikban pedig már magunktól kell végigmenni és még sokkal hátborzongatóbb, mint az előző része...:D

Teljesen úgy éreztem magam, mint aki egy horrorfilmbe csöppent még akkor is, ha az agyam hátsó kis zugában tudtam, hogy ez az egész csak egy megrendezett színjáték. Tudjátok amikor valaki épp láncfűrésszel hadonászik előttetek, akkor kicsit elfelejtetitek, hogy ez nem is a valóság. :D Na de ne szaladjunk ennyire előre. Le a kalappal a stáb előtt egyébként, London történetének minden nagyobb eseményét kiemelték, legyen szó boszorkányüldözésről, a nagy tűzvészről vagy éppen a láncfűrészes gyilkosról. 


Ahogy már említettem az első pár teremben mindig volt egy kosztümös vezetőnk, akik kisebb történeteket meséltek nekünk és próbáltak bevonni minket is a történésekbe. Volt hogy "varázsigét" kellett kántálnunk, 
volt, hogy kiválasztottak valakit, akinek mondjuk segédkeznie kellett felvágni egy ember hasát. Egy részben engem is sikeresen kiválasztottak, így megkaptam a boszorkány szerepét. (Tipikus...:D) Ez annyiból állt, hogy megkérdezte boszorkány vagyok-e, mire én azt válaszoltam, hogy nem. Erre közölte a kalauzunk, hogy minden boszorkány ezt mondja, ezért a többieknek körbe kellett állni, és kiabálni, hogy boszorkány... Néhány értelmiségibb tag persze elragadtatta magát, és a witch szó helyett a bitch szót kezdte el kántálni, de az idegenvezetőnk rögtön rendet teremtett. Én pedig úgy döntöttem, ezt bókként kezelem...:D

Végigmentünk lángoló termeken és forgó alagutakon, míg végül elértünk a rettegett utolsó szakaszhoz, ahol egyedül kellett végigküzdeni magunkat. Még mielőtt nekiindultunk volna, felhívták a figyelmünket arra, hogy aki esetleg nagyon félős vagy szívproblémákkal rendelkezik az most szóljon, és ők kimennek az idegenvezetővel egy másik úton. Talán ketten kiálltak a sorból, mi pedig megkezdtük az utunkat. Először egy lifttel mentünk, ami annyira mozgott, hogy majdnem felborultunk, majd innen kilépve egy sorba rendeződtünk, amit egy bátor apuka vezetett. Én a barátnőmmel körülbelül az ötödik voltam a sorban, bár ez semmit nem jelentett, csak annyit, hogy én korábban rettentem halálra és sikítottam fel, mint a mögöttem lévő maradék tíz ember.:D Itt már majdhogynem teljesen sötét volt, emberek ugrottak ki elénk, koponyák és egyéb beazonosíthatatlan dolgok lógtak a plafonról, amibe mindig beleütköztünk, emberek lihegtek/ szuszogtak/ hörögtek a fülünkbe és a láncfűrészessel is találkoztunk, aki drámaian meg volt világítva és hadonászott a láncfűrészével mint egy őrült. Nem viccelek, a nyakamat végig behúzva tartottam és szorítottam az előttem lévő vállát, míg a barátnőm, aki mögöttem jött majdnem letépte a bőrkabátom...:D 
Mire kiértünk már reszketett kezem lábam, és boldog voltam, hogy vége. Ezután elmentünk a mosdóba is, ahol szintén kísértetiesen bugyogó és fortyogó hangok közepette végezheti el a dolgát, és már attól hevesebben ver az ember szíve, ha megmozdítja az ajtót, mert rettenetesen nyikorognak. Ja, és az ajtók koporsó alakúak. Kell ennél több?
Mindent összegezve semmi pénzért nem hagynám ki, mert tényleg nagy élmény volt. Sajnos képeket nem készítettem, egyrészt mert tilos, másrészt mert túlságosan be voltam kakilva ahhoz, hogy eszembe jusson... 




Ide kattintva megnézhettek egy kis ízelítőt, bár ha őszinte szeretnék lenni a videó nem igazán adja vissza azt a borzongást, mint amit ott átéltem...:D 

Utólag is kutakodtam egy kicsit és kiderült, hogy a hely már többször is megkapta az Anglia legrémisztőbb látványossága címet (UK's Best Scare Attraction), ha engem kérdeztek teljesen jogosan. Nem sokszor féltem még életem során ennyire, sikongattam rendesen, főleg a kis túránk második felében. Ettől független tiszta szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy kis borzongásra vágyik, garantáltan életre szóló élmény lesz.;)
Az árak sem túlságosan vészesek, bár nem is az olcsó kategória. A teljes ár 19 font körül mozog, a diák pedig 18, de nem tudom, hogy az otthoni diákot elfogadják-e. (Elvileg el kell, bár az az 1 font különbség már nem sokat nyom a latba)

Ezután még elmentünk egyet sétálni a környéken, ahogy eredetileg terveztük, aztán hazamentünk, hogy kipihenjük a sok rettegést.







Valaki esetleg már járt a fent említett helyeken, hogy tetszett? Bármilyen ötletet szívesen várok, ha esetleg bárki tud olyan helyet, amit érdemes lenne meglátogatni!
Szép napot mindenkinek!:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése